A park

Spiró Györgynek,ihletőmnek.

Sokat járt ide.
Már gyerekkorában, elemi után, apja kézenfogta: gyere kisfiam, kimegyünk egy kissé a Károlyi-kertbe. Hosszasan sétáltak, napcsillámok tündököltek a faleveleken, fák hajladoztak a melegben, és valami olyan nyár volt, ami később örökre eltűnt.
Most is július van.

Csorog a bokrokon a lomha mézfény, s a harmattal dús füvek kortyolgatják. Valahol galambpár búg egy tölgyfa ágán, s a forróságtól serceg a tikkadt kövezet a csitri nő lába alatt, mellette, - mint egy kiskutya, - vőlegénye baktat. Érintetlen az idill.

Elég már, ideje van felébredni. Az a kép nem különb, mint ez, csupán régebbi.
E percben ő sétálgat kisfiával, mint a messzi távolba tűnt gyermekkorában. Focizni tanítja, mint minden rendes, valamirevaló apa fiú utódját. Késő szombat reggel van,úgyis szabadnapos. A cinóberszín napfény hosszasan süt egész nap. Áron gondfeledten futkározik egy öregedő gesztenyefa körül, kergeti a labdát. Azt mondja, majd megtanul egyedül futballozni , úgyis szereti magát nagynak érezni. Ő leül egy pirosra mázolt padra, - régen festhették le, mivel már jócskán lekopott róla a festék. Fáradt végtagjait kinyújtóztatja, akár egy vadászatból hazatért kopó, s lehúnyja szemét. Furcsa képzetek ötlenek elméjébe, gyorsan fel is ébred.

A gyermek még mindig önfeledt; a labdát a pázsiton hagyta kicsit, s egy cserje mellett guggol, hátha talál benne sárgarigófiókát.

Ő újra elbóbiskol, egyre mélyebb álomba esik. Megint különös dolgokat vízionál, de most valamiért nem képes felébredni. Izzadni kezd.

Alakok közelednek a Ferenczy utca felől, futólépésben. A kaput felrántják, továbbrohannak. Már látják az embert, a padon ülve: mindkét kezével a kőtámlát markolja. Látszik, hogy alszik, sőt álmodik. Megállnak előtte.

- Árvay elvtárs, siessen, jöjjön velünk! Egy szovjet T-53-as meglőtte a házukat, és nem találtunk odabent senkit, miután átkutattuk az épületet

Feltekintett. Két honvéd állt előtte, kezükben gépkarabéllyal, a jól megszokott bársonyzöld egyenruhában. Körülötte vörösen izzott a levegő, az ég a napba borult. Fagyos november eleje volt.

Egyetlen szó villant át a fején : töréspont.