Tóth Árpádnak.
kormos tetőkön ébredezett
bagzó kandúrok nyávogták
lég-puskával meglőtt egy verebet
dohos,mély felhőkön lépegetett
s kecses szellők vontatták
végig,a tereken át
elrepült egy mosóda fölött
álmos gyereke vigyorogták őt
elpipiskedett egy sufni mögött
elszórakoztatták a reggeli rutinkörök,
és a sivár erdő,a liget - a rőt
pázsit,s az első napfény, - az új hős
most elért a folyamhoz
letelepedett a kőlépcsőkre
majd hozzátapadt egy házfalhoz
hogy megláthassa a Holnapot
bár lassan szürkült errefele,
félig rászakadt már az Este szeme
mivel csalogatták őt kerekbokájú füstök
végül a város hátán megült.
Ő volt a Nappal.helyette üstök
ragyognak fenn csillaggal telve,s tükrök
ezre hasít itt lenn.eltűnt.
miután elment,a fény az égen megszűnt.
11.I.3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése