Keményen puffan
tompán
és nagyon fájva
mikor az egyedül-vagy
keményre gyúrt
homokgolyójával
tarkón dobom magam
-aztán szétesik, mintha
nem is lett volna
és csak a halk zsibbadás marad
meg sajgó gondolatok,
amikkel nincs mit csinálni
mert majd elmúlik.
A majd: a közöny hívószava
de nem baj
úgyis mindig dobálom magam
(talán egyszer valaki
nem hagyja)
mindegy, legyintek
(olyan, mint a
Betadine meg a géz)
nem jobb, de
rosszabb se.
Csak lebegek benne,
mint a citrom a
forralt borban
-tudatrágó gondolat, hogy
mosoly mögé tűnő
forralt bor is lehetnék.
Ha itt volnál.
Maga nyelvész!
VálaszTörlés