ferde napok

Vincent
úgy berúgott a hétvégén
hogy az csak nna

Nem akarlak bántani

Adyra gondolok; hogy ő

mit írna , mikor már

szereti őt az

utcasarkok rongya , és

meg akarja tartani,

az meg hagyja,

mert akarja ő is.

Szereti.

Kicsit Léda,

kicsit Csinszka

mint az

alfa és az omega.

És egyszerűen csak

nem akarja bántani.

De mégis.

Fóliába csomagolt

lagymatag szándékkal,

-tán még annyival sem-

még hagyni kéne

dermedni

vagy

megkelni

de semmiképp sem

megenni.

Ő meg mohó volt,

és rá kell csapni

a kezére, hogy

"túl sokat akarsz,

Endre." ő meg

illetődve kéri

az elnézést, hogy

ekkorát harapott a

nyers tésztából

és sajnálja, mert

nem akarta bántani.

De most Ady én vagyok.

És nem akarlak bántani.

Rád várni

Egyik markomból
a másikba pörgetem
a sivatagot.


Tű a szénakazalban

Én lennék Bill Gates.

Tavaszváró hexameterek

Lassúfényü hangzatok csengenek-bonganak ébren
áradó tereken végigeresztve a lángot
Napból feltörő étereken mosolyognak a harmatos hajnalok
harsona reggele száll fel a reggeli ködben
és szikra folyók vize duzzad a fák tömör-alján
hogy friss levegőt szitál újra a pompa-nagy-Bokra:
a szerelem.mert ujra mesélnek a csillagok:éj-sokaságai
fenn vigyázzák álmukat:kis Göncölök s a Nagy Medve.
Az álomporral teli párnákon aluszó gyerekeknek
Odakünn éhes zenekar kel az útra új dalra
hirdetik bőszen a Természet ős diadalmát
hogy itt van a Lepke, - e kelme reményű Virág
a Tavasz megszületett hát,míly iffiú
fakadjon veres rügyre az ág,
ünnepeljék mind e nagy Úr uradalmát.
II.8.

Életfogytiglan

Az ágy közös.
A párna nem.


Bitang

Plágium.
Az.
Vérzés
Kölcsönérzés.

Jön a tavasz

Fagyott még; s én

jégtáblákon ugrálva

rikoltoztam Istent és

Anyámat. Rekedt hangú

jajok visszhangozták

az egyedül vagy-ot

és vállvonogatva

nyalogatta a jeget

tovább a Duna.

Ilyenkor nincs mit tenni

-elhasználtam minden

vigaszt

és hiányuk (de

a tiéd sem többé)

nem riaszt.

Pár hét múlva a

vízbe simulnak ezek

itt mind, hogy álmodjanak

és tavasz-színű utcán

sétáljanak. Én is

ott leszek, hogy vidám tükörképbe

bámuljak, és hogy szokjam

magam félelem nélkül.

Mert azt mind elvitte az ár.

Éji vándor dala

Mosódik az égen a sárgulás

Lenn a földön csoportos társulás

Sokan vagyunk egyek

És többen mások

Én már a kalapomig se látok

Feketéllik a mattuló filc

„Táblán lenne a helyem!”

És lassan már fél tíz

Tűnik az égről a pontok

Lineáris komplex hada

S szól az éji vándor szomorú víg dala

Eközben körben leledzik az értelem

Ott hol fényt alkot két elem

Pattog a vöröslő tűz

S körötte száz meg száz szűz

Várván a jövendő szépre

Bámulnak mélyen egymás szemébe

A vándor pedig dalol

Ott hol honol e népes kis raj

És egymásba borul sok szőke haj

Játszik húzza a nótáját

Keresi kutatja élete párját

Vagy az éjszaka leplét a nappal melegét

Gondtalan csak játssza maga se tudja még

Orkánlik a gondolat

Torkán lik a tűz

Dalával mámort vonz

S éji álmot űz

Felsejlik a gondolat

Mely később még több gondot ad

Haza, Szabadság, Szeretet

Szeretet, s ez megragad

Közben hajlong a fűz, pattog a tűz

S reá figyel mind a száz szűz

Ehhez a kalandhoz nem sok érzelem fűz

De a lakomból a hideg sebtiben elűz

Űz, tűz, szűz, fűz

S mily nehéz

A megértetés

A lét az értelem

Ez a két szó nem rokon én nekem

Halld hát szomorú víg énekem